Valahogy úgy szól mind az írott és régóta használatos illemszabály, hogy felnőtteket nem illik letegezni (legyen 18<? tudom, ez ma már vicc), ha mégis, akkor hölgyeket végképp nem, ha nagyon szeretnénk, akkor a hölgynek kell ezt kezdeményezni.

Én egy harmadik ikszet taposó hölgy vagyok. Ezt nem sokan gondolják így, majd szerkesztek egy statisztikát mondjuk 1 hétre lebontva, naponta hány vadidegennel kerülök párbeszédbe akár egy köszönés erejéig (kliens, boltos, ez-az), és ebből hányan tegeznek (a "heló" is ideszámít, nem vagyunk Angliában), illetve hányan nem. Nyugtalan visszaemlékezéseim szerint nagyjából 80-20 az arány, remélem, kellemes meglepetés jön majd ki a statisztika végén, mondjuk legalább 50-50...

Bemegyek a boltba, köszönök, esetleg hanyagul elhagyom a "kívánok"-ot a jónapot mellől. Szia - jön a válasz. Tudna nekem segíteni, holy találom a ...-t? - kérdezem. Persze, menj csak be a ..., ott találsz. Az üzlet elhagyásáig egy nálam évekkel, néha egy fél emberöltővel fiatalabb lány vagy fiú (!) képes a kereskedő szakmát úgy megcsúfolni, hogy kienged az ajtón percekkel később, amikor én még mindig magázom, és ő még mindig tegez.

Ugyanez szerencsére bankban vagy repülőn még nem fordult elő, akkor biztosan szóvá tenném. De tudom, pl eladónak lenni a legtöbbször kényszer, és az alulfizetettség miatt a tegezésre esküdő, még abban élő, fiatal generációt veszik fel. Mindemellett lehetne benne az állásától függetlenül egy kis tisztelet féle, vagy beleérző képesség, hogy ő hogy érezné magát a helyemben. Vagy egyszerűen egy olyan felettes, akinek ez (is) fontos, mert a vevő a minden.

A kedvencem, amikor a legkritikusabb kategória, a negyvenes-ötvenes férfi sziáz le valahol valahogyan (nem barátilag), és ha kénytelen vagyok vele párbeszédben maradni, visszakérdezek, hogy ismerjük-e egymsást. Ő rendszerint ilyenkor kuncogva visszakérdez, miért, kéne? Erre én mosolyogva felelem, hogy akkor szíveskedjen magázni. Volt már, hogy nagyon megszeppent, és volt, hogy neki állt feljebb.

Biztosan kapok a kommentelőktől hideget-meleget, de abból is elegem van, hogy kis ficsúrként bánnak velem, és mivel én folytatom a magázást (nem is állna rá a szám másra), ezzel ő "alacsonyabb rendűnek" állít ki engem, mintha tanár-diák, vagy rokonsági nagyszülő-gyermek-unoka, vagy neadjisten, úr-szolga viszony állna fent (ami Ázsiában a mai napig létezik, de az egy egészen más világ).

Persze tudom, ez legyen a legnagyobb gondom. Csahogy a sok kis eset szép lassan aláássa az önbecsülésemet. "Én egy 32 éves gyerek vagyok, és Ön?" Szerintük is így van: 40felett.hu