Elegem van, de akkor miért jöttem ide?

Kődzsungelben lakom, ami önmagában nem hátrány, sőt, világörökséget képező történelmi belvárosok szolgálják a szerencsés lakókat és turistákat szinte kizárólag cserepes növénnyel adózva a zöldnek (pl Dubrovnik vagy Párizs). Szóval szerencsés vagyok a Terézváros mélyén, amennyiben jól szigetelt a lakásom. Panelben sohasem éltem, bár hallomásból tudom, ott némileg rosszabb a helyzet. De visszatérve egy Budapest 6. kerületi hajdani cselédlakásához, ezekről azt érdemes tudni, hogy a hátsó falon sorakoznak a párhuzamos utca hasonlóan hátsó lakásaival ablak-szemben, és olyan aprók, hogy 5 is elfér belőlük 20 méteren. Ebből adódik, hogy a belvárosi honpolgár egy ilyen otthonban minimum 8 közvetlen szomszéddal büszkélkedhet.

A két oldalról befogó lakásokkal viszonylag szerencsém van, bár voltak már öszetűzések, az az én számlámra írható (túl türelmetlen voltam). A hátsó, közös udvar közepén lakók (bérlők) már több fejtörést okoznak, mert bár az utcájuk nevét tudom, a házszámot ki lehet következtetni, de be és felmenni már további tudományt kívánna. Erre pedig néha lenne okom, ugyanis 2-3, huszas éveiben levő, kollégiumi (abból is a proli) attitűdben otthont teremtő fiú (nem férfi) ad időnként pontrúgást a lakóházi szabályzatnak és ezzel együtt a hétköznapok 24 órás idősávjainak. Ha valamelyikük fényes nappal kívánja az egyik, nyitott ablakból (mondjuk szoba) átüvültve a másik ablakba (konyha) megtárgyalni az F1-es futamokat, legfeljebb felhangosítom a tv-t, az ablakaimat úgysem nyitom ki soha, ez a hangerő így is üt, lakásuk dobként felerősíti, a környező pedig ablakok visszaverik. Jómagam elmenekülni a wc-be tudnék, csak azon van ajtó, + a bejárati (33 nm).

De amikor Tankcsapdát vagy Rádió1-et hallgat hasonló hangerővel, akkor már elvileg jogom lehetne megkérni őket, hogy legalább az ablakot csukják be - bár eddig még nem tettem meg, szerencsére nem mindennapos (de csak azon múlik). Ha mindez este 10, sőt, éjfél utánra programozódik, kinyitom az ablakot, felemelem a hangom, és átkiáltok. Én is kaptam egy felsőbb szembe szomszédtól oktítást azokban a hetekben, amikor odaköltöztem, azonmód be is szüntettem a zavaró tevékenységet (nyitott ablaknál tv-zés). Örökre. Nem így az én kollégistáim, volt időszak, amikor hetente többször kellett önmagamból hülyét csinálni, ha békésen szerettem volna számolni a bárányokat. Azóta már rájöttem, hogy a füldugó óriási találmány, de sajnos ragaszkodtam az igazamhoz, másfelől egyszer sikerült így nem meghallanom a reggeli ébresztőt.

Meg is untam, kitaláltam, hogy élénk színű papírra vetett nagybetűs üzenet hatékonyabban érne célba, kiviteleztem, udvariasan, észérvekkel, ablakomra ki, estére azt a választ kaptam, hogy "FIZESS, AKKOR CSEND LESZ". Ilyenkor szoktam végigpásztázni külföldön élő, parti képes férfiismerőseim listáját, kivel lenne okom itthagyni ezt az ótvar mentalitást (ami rám is igaz, de én legalább azonnal tanulok a hibáimból). A siralmas helzetből végül az alsó szomszédom mentett ki, aki egy érdekes, idősnéni, és az egyik éjjeli partizásnál olyan hangerővel kezdett el rikácsolni, hogy sorban gyúltak fel a lámpák, nyíltak az ablakok: mi a ménkű szakad, műsor van. Azóta szembeszomszéd gyakorolja az együttélés recepjét, én pedig szorgalmasan szállítom az üres üvegeket a néninek.

A felső szomszédommal is akadt kisebb összetűzésem, amíg el nem költöztek, szerencsére fél évre fogták az ott élés örömeit. Éjszakára tervezték a bútorok bepakolását, két rekesz sörrel felfegyverkezve. Amikor már az összes agyterületem sajgott az egy szem szobám plafontát dübörögtető tevékenység eredményeként, felmentem (pizsamában, úgy hatásosabb), hogy legyenek szívesek, még ma hagyják abba (fél 12 volt). Fél egykor muszáj volt személyesen figyelmeztetnem őket szívélyes ígéretükre, mire megkaptam, hogy rossz a padló szigetelése, ezért volt olcsó a lakás (hallod, Zoli, ezé'), és ők erről nem tehetnek. Az átnyújtott névjegykártyám után pedig ("hívjanak, ha bármi mondanivalójuk van") nem is nyúltak. Egy hétig ment még a huzavona, azután kaptam pár hónapnyi levegőt, majd beköltözött A Gyermek. A gyermek mindennap este 9-ig gyúrt a 2032-es Grönlandi Nyári Játékok 100 méteres sprinter számára, hatalmas ikszeket rajzolt meggyötört plafonomra, saroktól sarokig bizonyítva, hogy 1. megtanult járni/futni, 2. van sarokcsontja, 3. szociálisan fogyatékos mindkét (?) felmenője.

Én még emlékszem, amikor falusi kertes házunkból kiszabadulva kétcsillagos motelekben töltöttük a nyarat, hogy megismerjük az ország más tájait. Amikor rohangálni támadt kedvem, szüleim a fülemnél fogva cibáltak az ágyba, hogy "elment az eszed? szerinted ez nem hallatszik le? te mit szólnál, ha fölötted így ugrálnának? majd futkározol az erdőben holnap". Pedig ők sem laktak panelben soha, csak belegondoltak. Plafonom lakója ("Ceiling Baby") néhány hétig rajtam hasogatta a tüzifát (egyszer sem mentem fel, némán szenvedtem), aztán nagyon okosan tovaálltak, most a lakás eladó. Remélem, egy könyvtáros vénlány veszi meg, aki rajong a vastag, puha szőnyegekért. Vagy egy ír szteptánc csapat próbateremnek, és akkor előveszem a német nyelvkönyvemet.

A végére egy mókásabb sztori: oldalsó szomszédom összejövetele (már nem először) a késő éjszakába nyúlt, ilyenkor én szimplán le szoktam esni a matracomról, ha valaki nagyot húzott náluk pókeren. Legutóbb jómagam egy másik összejövetelből hazaérve elérkezettnek láttam az időt, hogy nem visszafogott hangon és egyáltalán nem józanul számonkérjem a helyzetet. Szomszédom felajánlotta, hogy igyak egy kortyot, x-kor abbahagyják, elmennek mindnyájan. De én a saját nyugalmamat akartam, amire a hazaút alatt felkészültem, mégpedig azonnal, ezért a maradék rugalmasságomat félretéve tovább cirkuszoltam. Aztán győzött a belátás: átmentem hozzájuk bulizni. Jól esett, sőt, egy életre megtanultam, hogy a jogosnak vélt kívánalmaknak is van határa, és egy belvárosinak ezzel mindig számolnia kell, még akkor is, ha történetesen ő egy ideális hangerejű szomszédként írja be magát a társasház krónikájába ("azt adom, amit kapni szeretnék").

Másnap - és tulajdonképpen azóta is - égett a fejem, mint a gyufa, talán jobb is lett a viszonyom vele. Faluból társasházba, önmagában sem egyszerű, de ha valakinek a szociális mirigye alulműködik (magamra is célzok), kisebb pokollá teheti azok életét, akik közé önként vonult. Ma reggel pedig államilag kiosztott ünnepünk azzal dobott ki az ágyból, hogy a felső szomszéd (idén a 3. tulajdonos) elkezdte huzigálni a bútorait. Azóta ismét dúlok-fúlok, megtaláltam a hangosító gombot a mélynyomómon, és csak remélni tudom, hogy alattam az a furcsa néni kiment megnézni a tisztavatást.

(Kép forrása: uglee.freeblog.hu)

Valahogy úgy szól mind az írott és régóta használatos illemszabály, hogy felnőtteket nem illik letegezni (legyen 18<? tudom, ez ma már vicc), ha mégis, akkor hölgyeket végképp nem, ha nagyon szeretnénk, akkor a hölgynek kell ezt kezdeményezni.

Én egy harmadik ikszet taposó hölgy vagyok. Ezt nem sokan gondolják így, majd szerkesztek egy statisztikát mondjuk 1 hétre lebontva, naponta hány vadidegennel kerülök párbeszédbe akár egy köszönés erejéig (kliens, boltos, ez-az), és ebből hányan tegeznek (a "heló" is ideszámít, nem vagyunk Angliában), illetve hányan nem. Nyugtalan visszaemlékezéseim szerint nagyjából 80-20 az arány, remélem, kellemes meglepetés jön majd ki a statisztika végén, mondjuk legalább 50-50...

Bemegyek a boltba, köszönök, esetleg hanyagul elhagyom a "kívánok"-ot a jónapot mellől. Szia - jön a válasz. Tudna nekem segíteni, holy találom a ...-t? - kérdezem. Persze, menj csak be a ..., ott találsz. Az üzlet elhagyásáig egy nálam évekkel, néha egy fél emberöltővel fiatalabb lány vagy fiú (!) képes a kereskedő szakmát úgy megcsúfolni, hogy kienged az ajtón percekkel később, amikor én még mindig magázom, és ő még mindig tegez.

Ugyanez szerencsére bankban vagy repülőn még nem fordult elő, akkor biztosan szóvá tenném. De tudom, pl eladónak lenni a legtöbbször kényszer, és az alulfizetettség miatt a tegezésre esküdő, még abban élő, fiatal generációt veszik fel. Mindemellett lehetne benne az állásától függetlenül egy kis tisztelet féle, vagy beleérző képesség, hogy ő hogy érezné magát a helyemben. Vagy egyszerűen egy olyan felettes, akinek ez (is) fontos, mert a vevő a minden.

A kedvencem, amikor a legkritikusabb kategória, a negyvenes-ötvenes férfi sziáz le valahol valahogyan (nem barátilag), és ha kénytelen vagyok vele párbeszédben maradni, visszakérdezek, hogy ismerjük-e egymsást. Ő rendszerint ilyenkor kuncogva visszakérdez, miért, kéne? Erre én mosolyogva felelem, hogy akkor szíveskedjen magázni. Volt már, hogy nagyon megszeppent, és volt, hogy neki állt feljebb.

Biztosan kapok a kommentelőktől hideget-meleget, de abból is elegem van, hogy kis ficsúrként bánnak velem, és mivel én folytatom a magázást (nem is állna rá a szám másra), ezzel ő "alacsonyabb rendűnek" állít ki engem, mintha tanár-diák, vagy rokonsági nagyszülő-gyermek-unoka, vagy neadjisten, úr-szolga viszony állna fent (ami Ázsiában a mai napig létezik, de az egy egészen más világ).

Persze tudom, ez legyen a legnagyobb gondom. Csahogy a sok kis eset szép lassan aláássa az önbecsülésemet. "Én egy 32 éves gyerek vagyok, és Ön?" Szerintük is így van: 40felett.hu

A következő szösszenet főszereplője nem kötődik szeretett VI. kerületemhez, mégcsak Budapesthez sem, egyszerűen csak akció-reakció jellegű történés volt, legalábbis részemről egy újabb igazságosztó kategória elkezdődött.

Minap sétáltam ebédelni (a Főzelékbe, nem a Goába) az Andrássy úton, így elhaladtam a Párizsi Nagyáruház malteresgépei és munkásai mellett is, akik nem mellesleg sokszor (járok arra eleget) teljesen elállják a széles járdát, sörrel (!!) a kezükben, pásztázva a járókelőket. Az egyik malterfejű kipécézett engem (vékony vagyok, sminkeletlen, hajam festetlen, hátul összekötve, ujjas, nem kivágott poló és egy bokáig érő szoknya volt rajtam, egyáltalán nem hivalkodó színekben, mindamellett fontos információ még, hogy alig van mellem), és valami olyasmit szólt, jó hangosan, hogy "cukibaba, jó a segged, hovamész, ne kövesselek?", mintha meg sem hallottam volna, ahogy a bicikliút felé kerülve próbáltam magam átpréselni a "dolgos" legények hadán, nem volt neki elég, mert kollégái kellő közönséget nyújtottak neki, kb azzal folytatta, hogy "nézz má' rám, nem harapok, mást szeretnék, bébi", mire én megfordultam, a szemébe néztem, és a középső ujjammal jutalmaztam az ismerkedés eredményességét.

Erre elkezdett torkaszakadtából üvölteni, zengett az utca, hallani már nemhallottam, de a hangnem kifejezetten fenyegető volt, obszcén szavakkal tuningolva. Visszafelé más járdát választottam, de még most is meg vagyok róla győződve, hogy minimum helyesen cselekedtem, csak sajnos nem voltam elég bátor. A következők miatt, amit ezentúl gondolkodás nálkül megteszek, még akkor is, ha sietek valahová:

- megállok, visszamegyek, és szólok, hogy kérjen elnézést, vagy hívja ki hozzám a felettesét (tegyük fel, hogy ő egy olyan ember, aki ha már odaszart az asztalra, nem eszi meg);
- és tegyük fel, nem is hívja ki a felettesét, mert cikinek érzi, akkor elindulok befelé;
- nyilván testi erő(főlény)vel nem kérnek belőlem, és tovább fenyegetőznek (muhaha);
- közlöm: addig maradok, míg egy felelősével nem beszélhetek - tehát a felelős előbb-utóbb előkerül;
- elsorolom neki, hogy az alkalmazásában levő ember munkaidőben mivel sértett meg engem, + tegező viszonyban, ami már önmagában kérdéses, tehát kérjen elnézést az összes tanú jelenlétében (malteragyú kollégái);
- ha ezt nem teszi meg, beígérek egy nyilvánosság előtti sértegetésért járó feljelentést az építtető cég ellen, kérem a nevét és a tanúkét is;
- tehát bocsánatot fog kérni, én pedig emelt fővel távozom.

Odamegyek, mert fényes nappal, forgalmas belvárosban nem fog megverni. Ha mégis, még nagyobb nyilvánosságot kap az ügyem (mégegy muhaha). Ha tovább sérteget, az csak neki rossz, jegyzetelem a szavait, a felügyelője mindet vissza fogja hallani tőlem. Az erkölcs és a törvény is mellettem áll, és nem szereném többé napokig szarul lenni amiatt, hogy nem védtem meg magamat egy lealacsonyító verbális erőszak után.És talán ő is meggondolja, mivel tölti a lézengő idejét a jövőben. Még egy olyan dolog, ami férfiakkal sajnos nem történik meg. Pedig ez még csak verbális.

Nem használok szép szavakat, objektivitásra sem törekszem, sőt, nem foglalkozom egész Budapesttel, csak az engem régóta, nagyon zavaró, banális jelenségekkel. Mit lehetne csinálni Pest belvárossal (5-6- és a 7-8-9-13 belső részei, Budán sajnos ritkán járok), hogyan lehetne kezelni a 1. hajléktalanokat, 2. kéregetőket, 3. graffitiseket, 4. deszkásokat, 5. kutyákat(!), és azokat az 6. autósokat, akiket szabálytalan parkoláson kapok? Amikor végképp ökölbeszorul az arcom, egy olyan, az emberi jogokra fittyet hányó razziasorozatot látok a szemem előtt, amivel a fenti polgárokat lehetne naponta alázni.

Mert:

1. A hajléktalan csürhe az én adópénzemből szépen felújított köztereken, parkokban szarik, húgyozik, hullámpapírból és pokrócokból várat épít magának, vagy csak egyszerűen orrfacsaró szagával (2 éve nem fürdött, nem törölt segget) szétkeni a piszkát azonok a padokon, ahova én már 4 éve nem ülök, emiatt. Ugrálok a hányadéktavakon és húgypatakokon keresztül pl az Andrássy-n (világörökség, mi?), amik az egyáltalán nem elhagyott kapualjakból bugyognak ki sötétedés után a hortyogó hajlékonyok alól. A városképet is rongálják, mert ocsmányul néznek ki, a több köbméternyi szeméttel teli zacskóikkal együtt, amikkel egy egész padot el szoktak foglalni napokra. Van, hogy az Andrássyn 3-4 egymát követő pad is ilyen... tényleg van joguk ehhez? Nincs erre szabály, hogy egy ennyire mocskos ember ne tartózkodjon ott lakhely céljából..? Na és a bkv járatok. A sofőr kötelessége lenne a végállomásról induló buszról-villamosról lepiszkálni a bűzös, mocskos, kannásboros, májkrémet kenegető "lakosokat", persze b*szik megtenni. Undorodik, mi? (A kép az Unesco Világörökség részét képező Andrássy úton készült.)

2. A kéregetők agresszívek, láttam már olyat, aki az oktogonon hetekig rángatta, ütötte fényes nappal, aki nem adott neki, míg le nem kapcsolta a rendőrség. Kiállnak a forgalmas helyekre, zebra, lépcsőlejárat, ott kiteregetik a kartonjaikat, kiírják rá, hogy éheznek, aztán a szép új sportcipőjében, izmos karral, vagy nőknél pár napja festett hajjal, bizsukkal kifekszik a nálam alig 5-10 évvel idősebb hülyegyerek, mert elitta a fejét ahhoz, hogy ennyi idősen munkába álljon, és még a szemembe is hazudik. Elállják az utamat, 2x is megkísérlem kikerülni, jön utánam, komolyan, ha 20 kilóval nehezebb lennék, röpülne le a feje ilyenkor, hogy a személyes szabadságomban korlátoz, ráadásul még hozzám is ér, azzal az undorító kezével, ki tudja, mitől fosok este. Meg átkiabálnak a territóriumok között, hörögnek, jó hangosan veszekednek, seftelnek, belémkötnek, leszólítgatnak fényes nappal, mert senki sem takarítja el őket onnan, pedig ha jól tudom, törvény is van már erre (mármint hogy zavaróan-erőszakosan koldulni nem lehet).

3. A graffitisek is többnyire az én adómat koptatják, amikor a nem lusta felelős hetente meszeli le a ház homlokzatát, ha lusta/nincs rá keret, ott hagyja, akkor meg jó mesziről látható a rikító, esztétikailag egy terrorcselekménnyel felérő névjegy vagy mi. Egy ilyen dologtalan, mégis életundoros óhjajh, felnőtt jogokkal nem egészen rendelkező tizenéves bizonyára unalmában teszi fel az életét arra, hogy az évszázadok óta álló, értékes belvárosokat szándékosan, módszeresen és rendszeresen tönkretegye. Elzárás, milliós térítés, iskolából való kicsapást érdemel. Az építész épít, az orvos gyógyít, a kertész öntöz, de ezek, ezek rongálnak. Ezek után milyen munkaerő lesz belőle felnőtt korában..? New Yorkban (bármennyire is irtózom usától) szigorú engedélyhez van közve a szórófesték és egyéb higítószeres filctollak vásárlása, itt meg szép profitjuk van belőle a boltoknak, anyuci-apuci zsebpénze jó helyre megy.

4. Deszkások. A füvesített, díszburkolatos, műemlék szobrokkal és szökőkutakkal ellátott kellemes közparkokban (szintén az én pénzemből, elvileg énértem..) csattogtatják, verdesik a földhöz a deszkáikat fülsiketítő zajt produkálva, megakadályozva a kis belvárosi zöldben való ücsörgést, kikapcsolódást, ráadásul a díszburkolat emiatt töredezik szét, mert a mészkő nem bírja, nem hiába van nagy betűkkel kiírva, hogy "Gördeszkáni a parkban tilos", nyilván éjjel meg graffitiznek. A deszka összekarcolja és a festéke beszínezi a lépcsők, szoborlábak széleit, jöhet a felújítás az adómból - vagy a folyamtos amortizálódás, mert így úgy látszik, az fizikailag erősebb és "bátrabb" (cinikusabb) generáció számára így esztétikusabb. És hiába szólok, szépen, csúnyán, kiröhögnek, folytatják, pedig az anyjuk lehetnék. Rendőrséget hívogatom, vonogatják a vállukat, ők lennének erre a szerv, mert nincs parkőr, de mire kiérnek, a deszkások elhúznak, rendőrautóval "nem lehet őket üldözni a sétálóutcákban" (ezt így mondta). Nem sajnálnám a parkokra az adómat, ha meg is őríznék a számomra...

5. Kutyaxar. Büdös! Borzasztó látvány! Kúvára kibírhatatlan, amikor a nap elkezdi főzni a sárga tócsákat, amikor egy cipőtől szétkent, friss ("kenhető") szardarab diszíti 5 méteren át a járdát és szaglik, és persze a járda közepére kell tojatni azt a dögöt, nem lehet bevezetni legalább a parkoló autók közé a járdaszegélyre, vagy neadjisten, a járda szélére. Kutyika szarni akar, hát szarik ott, ahol leáll. Felszedni úrimuri, lófaszt. Pedig milyen egyszerű lenne a minden kapualjban található reklámújságok közül egyet felkapni, a készülődő állat segge alá tenni, aztán 4 sarkánál összekapni, és berakni egy kukába. Nem. Kutyát tartani kell, szrania is kell. A vizelést sajnos nem lehet sokkal kultúráltabban megoldani, mert nincsenek erre való kutyawc-k, amik jobb helyeken vannak, nem más, mint egy díszoszlop, aminek a tövénél lefolyórács van, pisi megy azonnal a csatornába... De ehelyett a lakók kapuinak a kerékvetőin húgyozik minden állat, litereket, a bűzös kutyaeledel egészségtelen végtermékét, a házsrokig sem tudnak elvánszorogni, nem, a lakások tövét kell megjelölni. 400 000 kutya, 60 tonna kaka-húgy - naponta, az utcán. Valahol keményen büntetik: wordpress.com

6. Autók parkolási szokásai.. Én nem tartozom közéjük, de csak anyagi okokból, egyébként lenne, mert gyűlölöm a bkv-t. A felfestett bicikliútra (taxisok rendszeresen), a frissen füvesített zöld területekre, pici bokrokkal, virágokkal beültetett(!) parkrészekre, járdaszigetek végébe (úgy kell átmászni a motorháztetőn), zebrára, buszmegállóba, vagy rá a járda közepére... Mobilommal fotózom, rendszám, beküldve. Vagy razziáztatok, hogy az x bicikliúton 6 autó parkol. 10 perc múlva kint a szélvédőn a csomag. Geci vagyok? Kizárni őket a vétkes területről, külvárosba velük, egyszer majd csak elfogy, akiknek ez a morál természetes. Nincs parkolóhely? Leszarom. Leszavaznak minden parkolóházat, ne csodálkozzanak. Oldja meg.

Belegondolt már a délután dolgavégezte, otthon család várta, vagy éppen csak a gondtalan városnéző, aki hazatart, vagy csak sétál, hogy milyen lenne a fentiek nélkül a város? Mert minden méteren ott vannak, tolják magukat és a műveiket az arcomba, csattoknak és hörögnek a fülembe, tapogatnak, sértegetnek. Orrot, fület befogva, kakamentességet kutatva mélyen az aszfaltot nézve fénysebességgel vagyok kénytelen naponta 4x megtenni munkába, munka2-be, családlátogatásba stb megtenni a szokásos útjaimat, vagy amikor néha mellé megyek, akkor a szokatlant.

És akkor még nem beszéltem arról a flúgomról, ami félig off, az én bajom, nekem kell vele megküzdenem. Ki vagyok zárva minden vendéglátóipari egységből a cigaretta felhő miatt, és üldöz a munkahelyemen, lakásomban az ajtón-ablakon beáradó bűz tovább, ha kimenekülnék valahova, akkor meg a járdán körbevevő, vagy a megállókban dohányzók fojtják el előlem a levegőt, időben kiszámolva a nap nagy részében letüdőzöm más végtermékét (tényleg, ha wc-k vannak vizelésre, akkor az elhasznált füstöt miért nem egy kabinba fújják?) És a csikket, hölgyeim-uraim, dobáld csak a földre, jóhelyen van, szép. De ez az én bajom. Ha rászoktam volna a cigire, meg sem érezném (a csikkeket mondjuk akkor is látnám). Sőt, talán akkor a kuytahúgyszagot sem érezném.

Nyilván az is az én bajom, hogy szeretem Pestet, és úgy általában a nagyvárosokat. És az is bajom, hogy tiszta vagyok, igényes, és nem házasodtam külföldre 5-10 éve. De akkor meg hiányozna Pest, de nagyon... Van megoldás Pest "esztétikai" bajaira? A többit most hagyjuk.